F1 retro

Az 1993-as esztendő első négy versenye páratlan érdekességgel szolgált: mind a négyen esett az eső a verseny egy szakaszán. Dél-Afrikában az utolsó két körre jött egy hatalmas vihar, Interlagosban a verseny közepét mosta el egy ritkán látható hevességű vihar, Doningtonban hol eleredt a szemerkélés, hol elállt, Imolában pedig a verseny első két körében szemerkélt, ám a hűvös, nyálkás idő miatt később is nehezen száradt fel az aszfalt.

Az imolai verseny nagyon jól illeszkedett az 1993-as év elejének furcsaságához: tulajdonképpen igazi párharcok nélkül, egymás autójának hibáiból éltek a élmenők. Hill gyengélkedése, Patrese, Andretti és a Ferrarik eltűnése a süllyesztőben olyan pilótákat emelt időszakosan a legjobbak közé, mint Zanardi, Herbert, Barrichello, Lehto, Blundell vagy Wendlinger. A nagymenők megbízhatóan szállított eredményeivel telezsúfolt 1992-es év után az idény első négy versenyén nagyon furcsa volt látni a sok "semmiből" előrekerült versenyzőt, ahogy az állandóan borús ég alatt, gyakran esőben körözgetnek és-  kihasználva a sztárok igen nehéz idény eleji ébredését - fontos pontokat szereznek. A Ferrari pedig talán történeti mélypontján volt, tulajdonképpen nem nagyon számolt ekkor velük senki, még a pontszerző zónában sem.

Még erről a versenyről is kevés cikket vágtam ki, ám hamarosan visszaáll az élet rendje, és a szokásos bőséges beszámolóadagot kapjátok.

Az 1992-es Japán Nagydíj után időszakosan elveszett az érdeklődésem a Forma-1 iránt, így a cikkek kivagdosását-beragasztgatását néhány verseny erejéig hanyagoltam. és csak nagyjából Donington-Imola felé kezdtem el újra. Ez viszont azt jelenti, hogy a kimaradó versenyekkel (1992 Adelaide, 1993 Kyalami, 1993 Interlagos) - semmilyen cikkel nem rendelkezem.

Az egy futam erejéig a Donington Parkba visszatérő, borongós, ködös, esőtől nyálkás verseny Ayrton Senna pályafutásának legfényesebb győzelmét hozta, igaz a lehetséges ellenfelei látványosan gyenge napot fogtak ki. Prost esőben hagyományosan óvatosan versenyez, ráadásul az egyik kerékcseréje majdnem egy percig tartott; Hill ekkor még nem igazán volt tényező, Schumacher hamar kiesett, a váratlanul nagyot villantó, harmadik versenyén résztvevő Barrichello pedig bizonyára elégedett lett volna az öt körrel a verseny vége előtti állással, amikor harmadik helyen állt Prostot megelőzve, de a harmatgyenge Hart motorja ezt másként gondolta...

Erről a versenyről túl sokat nem lehet elmondani, a Nemzeti Sport tudósításának első mondata mindent elmond: nyugodt verseny, drámai pillanatokkal. Mansell, Senna és Schumacher is kiesett a versenyen, így a győzelem és a pontszerzés a "kicsik" ölébe hullott - mint például a Ferraris Jean Alesiébe, aki több sikertelen futam után a tizenötödik helyről indulva az ötödik pozícióba küzdötte fel magát. Visszagondolva talán ezek a versenyek - mondjuk az 1992-es Magyar Nagydíjtól az 1993-as Spanyol Nagydíjig - voltak a Ferrari legújabbkori történelmének legmélyebb pontjai.

Az 1992-es Portugál Nagydíjon az unalmas versenyt Patrese rémisztőnek tűnő balesete tette emlékezetessé. Ekkor már viszonylag hosszú ideje nem volt ennyire látványosnak tűnő baleset a Forma-1-ben, ezért is volt nagy a rémület a Villeneuve-szerű hatalmas piruett láttán. Patrese hatalmas szerencsével, karcolásokkal megúszta a balesetet. A további érdekességet pedig a beindult pilótakeringő jelentette, amelynek itt egy kifejezetten szórakoztató lenyomatát olvashatjátok, mindjárt kezdésként.

Az 1992-es Olasz Nagydíj meglehetősen rosszemlékű maradt: itt dőlt el, hogy Mansell távozik a Williamstől, és Prost érkezik a helyére. Mindez meglehetősen nagy hiszti keretein belül történt (különösen Mansell részéről), ami számomra eléggé beárnyékolta első világbajnoki győzelmét. Ráadásul a suttogó propaganda szerint ez volt az a verseny, amelyel Mansell szándékosan állt ki, hogy ezzel is betegyen Frank Williamsnek. Ha ez így volt, az semmilyen érvvel nem megindokolható.

Az 1992-es Belga Nagydíj a későbbi évek legsikeresebb és legellentmondásosabb megítélésű pilótájának, Michael Schumachernek a győzelmét hozta. A teljesen követhetetlen, félig esős-félig száraz versenyt némi szerencsével nyerte, és ekkor még kevesen gondolták volna, hogy ezt a győzelmét még kilencven további fogja követni.

Erről a versenyhétvégéről sajnálatos módon csak három cikk áll rendelkezésemre. Az első a Népszava meglepően informatív cikke az első időmérő edzésről, ahogy még Comas bukását (ez volt az, amikor Senna megállt mellette és odarohant segíteni) és Boutsen időszakos erőre kapását is megemlítik.

Az izgalmas verseny eléggé balkezes beszámolói következnek most.

Elsőként egy kis kedvcsináló: egy kisfiú (sajnos nem jó minőségű) fotója a Kurirból. Érdemes elrévedni a kép posztszocialista báján: az autón, amin ül, az egyenes karimájú , USA feliratú baseballsapkán, a lábszárközépig felhúzott nagypapa zokniján és természetesen a feliraton.

Míg 1991-ben egy izgalmas év legunalmasabb versenye volt a Magyar Nagydíj, addig egy évvel pont az ellenkezőjére fordult a helyzet: egy igencsak unalmas év egyértelműen legizgalmasabb versenyére került sor a Hungaroringen - ráadásul Nigel Mansell itt szerezte élete egyetlen világbajnoki címét. Ezenkívül volt még rajtbaleset, feltartás miatti büntetés, elképesztő előzések, ijesztő Schumacher-baleset - a forró mogyoródi betongyűrűn sokáig emlékezetes versenyt futottak.

Ekkortájt az volt a szokás, hogy a Forma-1-ről általában szinte szót sem ejtő médiumok teljesen váratlanul még mai szemmel is jelentősnek mondható cikkáradattal jelentkeztek. A cikkek mennyisége miatt most csak a verseny felvezetése és az időmérőkről való beszámolók lesznek olvashatók, a versenyről készült cikkek a következő frissítésre maradtak. Ez amúgy a későbbiekben bevett gyakorlat lesz itt a honlapon, hiszen néhány versenyről (pl. 1994 Imola) igen jelentős cikkállomány van, amit egyszerre feldolgozni lehetetlenség.

A Német Nagydíjon ismét Mansell nyert, ám mivel a Williamsek eltaktikázták magukat rossz gumiválasztásukkal, ezért az egész verseny Mansell és Patrese felkapaszkodásáról szólt. Mansell végül szorosan nyert is, ám Patrese kipördült a verseny vége felé. Ekkor még nem sokan gondolták volna, hogy Mansell ezután már csak egyetlenegy versenyt tud nyerni ebben az évben.

Néhány izgalmasabb verseny után a Brit Nagydíj megintcsak igen unalmas versengést hozott, Mansell talán az évad legnyomasztóbb fölényével nyert, talán Brundle sorozatos tündöklése lehet feltűnő, főleg, hogy a későbbi évek során nem gyakran tudta Michael Schumachert elverni az aktuális csapattársa...

Ez a verseny volt az év egyik legizgalmasabb összecsapása, mivel az időjárás olyan változásokat produkált, amire nagyon ritkán van példa. Egyszer annyira esett az eső, hogy félbeszakították a viadalt (ez még a pre-Safety Car időszak!), de aztán hiába sütött ki a Nap, támadt fel a szél és száradt fel a pálya, a verseny vége újra csak heves esőzésben zajlott le. A legemlékezetesebb esemény ezen a futamon Schumacher és Senna ütközése volt a rajt után, amely után Senna elég komolyan "elbeszélgetett" a fiatal némettel. További érdekesség még Patrese és Mansell hatalmas csatája az első helyért, amely után - a verseny esőszünetében - rápirítottak Patrese-re, hogy engedje el Mansellt az új rajt után... Bizony, a csapatsorrend nem a Schumacher-Barrichello korszak jellemzője volt csak. Ja, és Jean Alesi kis túlzással élete versenyét futotta, de erről nem sok minden derül ki, főleg, miután kiesett.

A montreali verseny máig gyakran hozza meg az év flúgos futamait, és ez nem volt máshogy 1992-ben sem. Nem volt pokolian izgalmas verseny, viszont az összes nagymenő kiesett, így nyerhetett a lesipuskás Berger. Fontos még, hogy Brundle - aki soha nem nyert, és soha nem is állt verseny élén - a legvégén állt ki Berger nyakából, azaz ennél közelebb soha nem került a győzelemhez. Érdekesség (és nincs megemlítve) a fiatal japán Katajama, aki az ötödik helyről esett ki, és sírva hagyta el az autóját. Azért hangsúlyozom ezeket, mert a Nemzeti Sport egyetlen icipici "Lapzártakor érkezett" beszámolóval intézte el a versenyt, aholis felsorolták a befutókat és a leggyorsabb kört elérő Brundle-t (egyébként tévesen: Bergernek volt egy három ezredmásodperccel gyorsabb köre, így az osztáké volt a leggyorsabb kör). Az ilyesfajta szűkszavúság szerencsére napjainkban elképzelhetetlen.

Mai visszaemlékezésünket két Képes Európa cikk fogja közre, Lapaj bácsi fejtegetéseivel. Noha sokat élcelődöm Sanyi bácsin, de ezek a cikkek nemhogy hiba nélküliek, hanem még élvezetesek is, szóval le a kalappal. Ezenkívül van még Pesti Riport (ez egy keddenként megjelenő újság volt, sárga alapszínnel (!) ), néhány vicces Népszava-szemelvény, egy különösebb funkcióval nem rendelkező Mai Nap cikk és a szokásos Nemzeti Sportos beszámolók.

Minden bizonnyal ez volt a év legemlékezetesebb versenye, amely ma már legendás szerepet tölt be. Pedig nem ez volt a legizgalmasabb (sőt...), viszont Mansell hatalmas balszerencséje, Senna hallatlanul szerencsés győzelme és a köztük dúló hatalmas küzdelem még évekkel később is a legkedvesebb témája volt a sportág iránt érdeklődőknek.
Az oldal egy könnyed, Bergerről szóló bulvárcikkel indul, majd egy rövid TVR7-es képecske után már csak a szigorú szakmaiság: főleg Nemzeti Sport cikkek, megtűzdelve a szokásos Vasárnapi Hírek-szemelvénnyel. Érdekes, hogy a kiemelkedő futam azonnal meghozta a Forma-1 iránti érdeklődést, a Nemzeti Sportnál nem volt ekkor szokás, hogy két, a verseny utáni összefoglaló hírcsokrot is betegyen. Érdekesség még, hogy a Népszava a Mexikói Nagydíjtól egészen a Francia Nagydíjig konkrétan egyetlen sor erejéig sem foglalkozik a Forma-1-gyel...

A San Marinoi GP-re visszaállt az élet rendje: az első három futamhoz hasonlóan egy kifejezetten unalmas versenyt futottak a pilóták, és a Williams újra kettős győzelmet aratott. Ekkor talán kevesen gondolták volna, hogy ezzel a futammal véget ér a hét szűk esztendő, és innentől nagyrészt élvezetes, izgalmas futamok következnek az évadban, nem mindig egyértelmű Williams-fölénnyel. Ezen az oldalon a Nemzeti Sport beszámolóin lesz a hangsúly, de a Mai Napból is ollóztam két érdekes pletykaszintű cikket.
Az imolai versenyhétvége előtt szenvedett súlyos balesetet Nelson Piquet Indianapolisban, erről is megemlékezünk. Érdekes, hogy ugyanezen a napon Riccardo Patrese is balesetet szenvedett, és sokáig kétséges volt, hogy el tud-e indulni a versenyen. Aztán el tudott, második lett és ő futotta a verseny leggyorsabb körét is.

Az idény negyedik versenye az eddigiekhez képest váratlanul izgalmas volt. Ma már furcsa lehet, hogy az évről évre megbízhatóan dögunalmas versenyeket hozó barcelonai pályán az első két évben (1991-1992) kifejezetten izgalmas, élvezetes versenyek voltak. Igaz, hogy mind a két évben szemerkélő eső tette izgalmassá a versengést, ami ráadásul 1992-ben elég komoly esőzéssé fajult. Érdekes, hogy a nagy esőmenőnek tartott Senna mindkét versenyen elég reménytelenül versenyzett.

A cikkállományt egy könnyed, Ludas Matyiba illő Christian Fittipaldi idézettel kezdjük, utána pedig a megszokott, szarvashibát tartalmazó Lapaj bácsi-féle Vasárnapi Hírek beharangozó és két Nemzeti Sport összefoglaló található. Egy hódító Mai Nap kép után az első komolyabb Schumacherrel foglalkozó cikk jön az Esti Hírlapból, majd a szokásos Képes Európás összefoglaló ugyancsak Lapaj bácsitól.

Az év harmadik futama is rendkívül unalmas versenyt hozott, a két Williams játszi könnyedséggel verte a mezőnyt, csak egy lájtos teamorder hozott némi színt a versenybe, amelyben idén először - de nem utoljára - Patrese járt pórul. Ez volt az első futam, amelyről egész komoly beharangozókat és futam utáni összegzéseket gyűjtöttem.

Először tehát egy visszatekintés a Mexikói Nagydíjra, amely egyben beharangozó is a brazíliai versenyre. A Népszava cikke kifejezetten érdekes és még azt is eltalálták, hogy Lehto nyolcadik lett Mexikóban. A kép viszont a szerkesztőség meglehetős anyaghiányról tanúskodik: mit keres Mansell képe egy ilyen cikk mellett?

Az idény második futamának első időmérő edzésén Ayrton Senna súlyosnak tűnő balesetet szenvedett, amely miatt csak a hatodik helyről tudott indulni a versenyen. Erről a balesetről viszonylag sok cikk áll rendelkezésemre, aztán sajnos a futamról már csak a Mai Nap kifejezetten szűkszavú beszámolóját tudtam beszerezni (ez elég önállóan hangzik, pedig annyiról lehetett szó, hogy 12 évesen nem volt pénzem Nemzeti Sportot venni, és a szüleim sem vettek nekem). Érdemes a ma már sajtótörténelemnek nevezhető Kurir cikkjét átnézni, amely szerint Senna az egy évvel korábbi, 1991-es mexikói bukása után megnyerte a versenyt. Természetesen ez hatalmas tévedés, Senna azon a versenyen harmadik lett Patrese és Mansell mögött. A szintén lassan múlt homályába vesző Vasárnapi Hírekben pedig nem más, mint az ekkor még meglepően élesen látó Lapaj Bácsi beharangozója olvasható, bár Karl Wendlinger nevét azért nem tudja pontosan leírni.

Ez tehát az a pillanat, amikor elkezdtem kivagdosni a magyar újságokban megjelent cikkeket, és ezeket egy zöld füzetbe ragasztgattam be. Sok füzet telt aztán így meg, 1997-ig... Visszagondolva balszerencse, hogy pont egy viszonylag unalmasabb évben jött rám a gyűjtőszenvedély.

Az 1992-es Dél-Afrikai Nagydíj elképesztően unalmas versenyt hozott. A rajt után beállt az első hat, és egymástól tisztes távolságban végigmentek a futamon: Alesi kiesése érdemel talán említést. Érdemes megfigyelni az NS dőlt betűs kiemelési technikáját. ("Innentől kezdve alig történt említésre méltó esemény"), valamint azt, hogy mindegyik cikk megemlíti Giovanna Amati-t, a pilótahölgyet, aki rövid és sikertelen pályát fut be: az első három futamon indul, de a kvalifikáció közelébe sem jut.

Az 1991-es idény kifejezetten izgalmas versenyeket hozott. Ezek alól azonban volt egy egyértelmű, és sajnálatos kivétel: ez pedig a Magyar Nagydíj. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen esztendő, ahol vita nélkül a Magyar Nagydíjat illeti meg a legeseménytelenebb futam címe. A versenynek azonban volt egy máig emlékezetes pillanata: ugyanis egyszercsak a semmiből a kilencedik helyezett Bertrand Gachot futotta a futam kimagaslóan leggyorsabb körét, Senna leggyorsabb körére is csaknem egy másodpercet verve. Hogy ennek mi lehetett az oka, azt hamarosan már csak a börtönből lehetett megtudni, mert Gachot-t oda zárták a futam után néhány nappal egy taxissal történt összeszólalkozás nyomán. A Jordan csapat egy bizonyos Michael Schumacher-t szerződtetett a helyére...

A Népszabadságot soha nem járattuk, azonban mégis találtam a szüleim régi újságai között egy 87-es számot, amely pont a Japán Nagydíj utáni napon jelent meg.

Na, mindjárt duplán agyon is csapom az oldal öndefiniálását, mert az első cikkeink a hetvenes-nyolcvanas évekből származnak, ráadásul nem is magyar újságokból (ha jól emlékszem, apukám régi Stern magazinjaiban találtam az alábbi képeket).

Az első mindjárt egy érdekes kép, valószínűleg az első Magyar Nagydíjról, nem akármilyen transzparensekkel:

Sziasztok! Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy megosszam az érdeklõdõkkel a Forma-1-es cikkgyûjteményemet. A 90-es évek legelejétõl, 11 éves korom óta követem ezt a csodálatos sportot, és egy hirtelen ötlettõl vezérelve 1992 elején elkezdtem gyûjteni az ekkor még igencsak szegényes Forma-1-es szaksajtót. Magyarán ha bármilyen újságban - Nemzeti Sport, Mai Nap, Népszava, stb. - találtam bármilyen Forma-1-hez kapcsolódó cikket, azt kivágtam és beragasztottam egy albumba. Ezt egészen 1997-ig becsületesen csináltam, ám ekkortól némileg megcsappant az érdeklõdésem a Forma-1 iránt, ráadásul a média nagyon felkapta ezt a sportágat (ez a tendencia a mai napig érzõdik) és már nem tudtam lépést tartani a számtalan megjelenõ információval, újságcikkel. Évek óta tehát egy polc mélyén porosodnak ezek a lapok, ám most úgy gondoltam, hogy szépen, folyamatosan beszkennelem ezeket a cikkeket, hátha vannak még, akiket érdekel a kilencvenes évek elejének zömmel magyarországi Forma-1-es szaksajtója. A cikkeket változatlan formában szkennelem be, ami rávilágít néhány serdülõkori rossz szokásomra: fõleg a korai cikkeket gyakran túlzottan szétvágtam, ráadásul minden egyes cikkhez odaírtam, hogy melyik évbõl származik. Remélem ez nem fog okozni túl sok kellemetlenséget. Jó szórakozást!