Az idény második futamának első időmérő edzésén Ayrton Senna súlyosnak tűnő balesetet szenvedett, amely miatt csak a hatodik helyről tudott indulni a versenyen. Erről a balesetről viszonylag sok cikk áll rendelkezésemre, aztán sajnos a futamról már csak a Mai Nap kifejezetten szűkszavú beszámolóját tudtam beszerezni (ez elég önállóan hangzik, pedig annyiról lehetett szó, hogy 12 évesen nem volt pénzem Nemzeti Sportot venni, és a szüleim sem vettek nekem). Érdemes a ma már sajtótörténelemnek nevezhető Kurir cikkjét átnézni, amely szerint Senna az egy évvel korábbi, 1991-es mexikói bukása után megnyerte a versenyt. Természetesen ez hatalmas tévedés, Senna azon a versenyen harmadik lett Patrese és Mansell mögött. A szintén lassan múlt homályába vesző Vasárnapi Hírekben pedig nem más, mint az ekkor még meglepően élesen látó Lapaj Bácsi beharangozója olvasható, bár Karl Wendlinger nevét azért nem tudja pontosan leírni.
Íme az utoljára említett Vasárnapi Hírek beharangozó:
Innentől pedig a balesetről szóló cikkek. Először a Kurir címoldalon lévő cikke:
És a cikk, kissé vicces címmel:
A Mai Nap beszámolója Senna balesetéről:
A Nemzeti Sport cikke a második időmérő edzésről (amely nagy részében az első időmérővel foglalkozik):
És végül a Mai Nap kurta beszámolója Mansell újabb győzelméről és Schumacher élete első dobogós helyezéséről: