Személyes emlékeim az imolai versenyről: a rajt előtt egyértelmű volt a megrendültség; a versenyzők fásultan, gyászosan készültek a rajtrácsra. Én valahogy úgy voltam vele, hogy hiába fordultak az 1994-es versenyek káoszba, és hiába történnek egyre súlyosabb balesetek, ez nem tarthat így a végtelenségig: nem gondoltam volna, hogy újabb katasztrófa történne. Már a rajtnál látnom kellett, hogy tévedtem, hiszen az első Benettonos versenyén résztvevő Lehto beragadt a rajtrácson, és a mögötte vadul kavargó pilóták közül Lamy hátulról eltalálta a finn autóját. Hatalmas erejű becsapódás volt, a szerterobbanó alkatrészek kivágódtak a nézők közé, akik közül néhányan orvosi ellátásra szorultak. Szerencsére Lamy nem telibe találta Lehtot, hanem kicsit oldalt: továbbcsúszott, és majdnem Gachot-t is elkaszálva állt meg a pálya szélén, meglepő módon sértetlenül. A rengeteg alkatrészdarab miatt, ami a pályán maradt, beküldték a Safety Car-t, ami ekkor még mindig újdonságnak számított, hiszen mindössze harmadszor alkalmazták ekkor. A mezőnyt összeszedték, és a baleset törmelékeit eltávolították a pályáról. 5 kör elteltével folytatódott a száguldás. Sennával az élen, Schumacherrel a második helyen. Ők ketten messze elhúztak az őket üldöző Bergertől. Schumacher nyomás alatt tartotta Sennát, így fordultak be a hetedik körbe, ahol a Tamburello kanyar felé közeledve éppen Schumacher fedélzeti kamerájából mutatták az eseményeket, amikor Senna váratlanul jobbra kitört a kamera látószögéből. A képváltás után pedig látszott, hogy Senna nyílegyenesen továbbment a Tamburello kanyarban és hatalmas erővel ütközött a pályát övező betonfalnak. A Eurosport kommentátorai egyszerre kiáltott fel: "Ooohhh! Ayrton Senna!" (magyar adó ezidőtájt éppen nem adott Forma-1-es versenyeket). Senna visszapattant a falról, majdnem visszacsúszott a pályára, a szétrepülő alkatrészeket még Häkkinen és Wendlinger is eltalálta. Ezután felülről mutatták Sennát, aki néhány végtelen másodpercig mozdulatlan feküdt a kocsiban, majd egy picit megmozdította a fejét. John Watson felkiáltott: "He move... he move!", ami nagy megkönnyebbülés volt, habár a baleset nem látszott akkorának, mint Ratzenberger szerencsétlensége 24 órával korábban. Sennát azonban nem kezdték el kiszabadítani a versenyautóból, és a brazil nem adott további életjelet magáról. Elég nehezen értek oda a mentők, és nagyon lassan, óvatosan kezdték kiszabadítani a versenyzőt. Az az óvatosság, ahogy kiemelték, és az, hogy nála is azonnal szívmasszázst kellett alkalmazni, valamint hogy szinte másodpercek alatt hatalmas vértócsa keletkezett a teste alatt, mutatta, hogy ismét nagyon nagy baj van. Emlékszem, én mintegy magamat is nyugtatva mondogattam, hogy "megmozdult, mindenki látta, nem lesz semmi baj". A versenyt azonnal leállították, a versenyzők visszatértek a boxba. Kitört a pánik, fejvesztett lótás-futás kezdődött, több versenyző nem akarta folytatni a viadalt. Bergert és Hillt a leghatározottabb csapatutasítás ültette csak vissza a versenyzőülésbe. Jellemző a káoszra, hogy Erik Comast valamiért kiengedték a teljesen versenyzőmentes pályára, és a francia majdnem beleütközött a pályán álló mentőegységekbe, ráadásul ezért kizárták a további viadalból. Sennához hamarosan mentőhelikopter érkezett, és az infúziós, vákuumágyban tartott pilótát végtelenül vigyázva betették a mentőhelikopterbe. A szpíker egyelőre óvatosan fogalmazott: "Két nap alatt a második rendkívül figyelemreméltó baleset történik ezen a pályán". A mentőhelikopter elszállt, de valahogy sem a közvetítésben, sem bennünk, tévénézőkben nem alakult ki, hogy nagyon nagy baj lenne, én például súlyos sérülésre és az 1994-es év kihagyására tippeltem. A verseny majdnem egy órás szünet után folytatódott, és sok szót kár rá vesztegetni, a szokásos, erre az évre kiemelten jellemző követhetetlen káosz volt, nyomasztó Schumacher fölénnyel és rengeteg kieséssel. Néhány körrel a vége előtt Alboreto még elütött néhány szerelőt a boxban, egy leszakadó kerék miatt, ami éppen a pályán gurult kereszbe - egy ilyen hétvége után benne volt a pakliban, hogy valaki eltalálja a gazdátlan kereket, de szerencsére nem így történt. A szerelők közül egy súlyosabb, a többiek könnyebb sérülésekkel úszták meg a kalandot, de három nap alatt az ötödik olyan látvány, ahol orvoscsoportok hordággyal nyüzsögnek a pályán, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne, már kicsit sok volt. Murray Walker ja BBC-n joggal jegyezte meg Alboreto balesete után, hogy "Ez az utolsó dolog, amire ennek a San Marinoi Nagydíjnak szüksége van...". A verseny nagy nehezen lefutott, Schumacher utcahosszal nyert az élete messze legjobbját a Forma-1 történelmének leggyászosabb versenyén nyújtó Nicola Larini és Häkkinen előtt. Hill - elképzelhető, hogy mentális problémák miatt - csak hatodik lett, és ezekre az elvesztett pontokra az év későbbi szakában még égetően szüksége lett volna... Emlékeim szerint a dobogón három gyászos ember állt, mosoly és pezsgőzés nélkül, bár sokan azt állítják, hogy Schumacher vigyorgott a dobogón - ezt nem tudom megerősíteni (bár elképzelhető, hogy csak később mondták meg neki a szomorú hírt Senna állípotáról). Schumacher nagyon szomorúan, leverten nyilatkozott, és Larinival egyetértettek abban, hogy nem kellett volna újraindítani a versenyt. Sennáról ekkor semmilyen hivatalos hír nem érkezett, aztán később elkezdtek szállingózni az információk... Emlékszem, rádiót hallgattunk a családommal, meglehetősen nyomott hangulatban (anyukám nagyon nagy Senna-rajongó volt, én Mansellt és Hillt favorizáltam ekkortájt). A rádió (talán a Petőfi) egyszer csak bemondta a hírt: "Most érkezett hír Ayrton Senna állapotáról... Sajnos úgy néz ki, hogy... a brazil... pilóta... néhány perce... elhunyt... Természetesen bármilyen információnk van, azonnal értesítjük önöket". Emlékszem, még ekkor sem hittük el! Én mondtam, hogy "de hát megmozdult, nem létezik, hogy meghalt!". Bekapcsoltuk az Eurosportot, ahol néhány másodperc múlva jött az a bizonyos belémégett szignál, amit már a Ratzenbergerről szóló írásomban is megemlítettem, és jött a hihetetlen, sokkoló kép: Ayrton Senna arca ugyanolyan gyászkeretben, ugyanolyan gyászzenével, mint előző nap Ratzenbergeré... Anyukám sírógörcsöt kapott, nem is lehetett megvigasztalni a nap hátralévő részében. Emlékszem, én is sokkolva voltam, fel se fogtam, mi történt. Nekem Senna nem volt a kedvencem, sőt, bevallom, általában ellene szurkoltam, de pont ő volt a "Legyőzhetetlen Pilóta", hihetetlen volt, hogy egy közepesen súlyosnak látszó kicsúszásba belehalhat, ráadásul 24 órával egy másik haláleset után. Az Eurosport félóránként bemondta a hírt, és a többi adó (RTL) is többször hírt adott Senna haláláról. Az esti Híradót (ami a Hét című műsor után volt) Liebmann Katalin vezette, és rendhagyó módon így búcsúzott el: "Talán önök közül még sokan nem tudják, hogy ma délután meghalt Ayrton Senna, háromszoros Forma-1 világbajnok. A népszerű brazil pilóta a San Marinoi Nagydíj hetedik körében szenvedett halálos balesetet". Talán így, hogy magyarul hallottuk, még sokkolóbb volt a hír. Az esti Telesport első szavai: "Jó estét kívánok. Meghalt Ayrton Senna.". Palik László szinte sírással küszködve kommentálta a baleset képkockáit, nagyon-nagyon megrázó műsor volt. Az ezután következő napokban pedig minden korábbinál nagyobb sajtóvisszhangot keltve jöttek a találgatások, az elemzések, a döbbent beszámolók és a megrázó hangú rajongói levelek. Majd miután a "száguldó őrület" Monacoban is folytatódott, drasztikus szabályváltozások következtek, amelyeknek köszönhetően Istennek hála Ayrton Senna balesete óta nem kellett elbúcsúznunk egyetlen Forma-1-es pilótától sem. Voltak súlyos balesetek, derékba tört pályafutások, és sajnálatos módon két pályaőrt is a versenypálya szélén ért a halál, de szerencsére soha többé nem kellett ehhez a tényleg horrorisztikus hétvégéhez hasonlót átélnünk.
A Nemzeti Sporthoz másnap nem lehetett hozzájutni, reggel elkapkodták. Apukám a Nemzeti Sport szerkesztőségéből szerzett egy példányt, amelyet lefénymásolt (figyelem, 1994-es technológia). Ezt szkennelem be elsőként, a többi olvashatóbb lesz. A Nemzeti Sport címlapja tehát ez volt a tragédia másnapján:
A szám utolsó oldalán egész oldal szólt a versenyről:
A Nemzeti Sport döbbent első reakciója:
Senna életéről a Nemzeti Sportból:
Az ekkortájt szinte csak a választási kampánnyal foglalkozó Népszava is gondolkodás nélkül címlapra tette a tragikus hírt.
A Blikk nem aprózta el. Címlap:
A cikk:
A Kurir hétfői címlapja:
A cikk:
A Mai Nap búcsúja:
Döbbent hangú cikk:
Pesti Riport címlap:
Pesti Riport cikk:
Végül pedig egy egész oldalas kép Sennáról a Kurirból:
