F1 retro

Ezúttal csalóka a cím, mert a Forma-1 ezen időszakában a legkevésbé sem a verseny volt érdekes (amúgy a rajtnál Hill és Häkkinen összeütközik, onnantól pedig az unásig ismételt 1994-es koreográfia, egy nyomasztó fölényű Schumacherrel, mögötte pedig egy tökéletesen követhetetlen versennyel). Sokkal inkább fontos volt ekkor az orvosok véleménye, Mansell és Lauda nyilatkozatai, hazánkban pedig Zámbó Jimmy és Pártai Lucia, valamint néhány taxisofőr meglátásai a kérdést illetően.

Személyes emlékeim a monacoi első időmérő edzésről: a csütörtöki napon az első időmérő edzés után a Magyar Televízió (!) jelentkezett be, és talán (nem biztos) Frankl András volt a kiküldött tudósító Monte-Carloban. Megkérdezték tőle a budapesti stúdióból, hogy milyen a hangulat a verseny színhelyén? A válasz ez volt: "Hangulat egyszerűen nincs". Nem túl sokszor szoktak bejönni az előzetes sejtéseim, de tisztán emlékszem, hogy megéreztem, hogy újabb baleset történt, annak ellenére, hogy a tudósító csak a mondanivalója vége felé emlékezett meg a nap legfontosabb eseményéről (hiszen ekkor még nem lehetett tudni, hogy mennyire súlyos az állapota a balesetet szenvedett pilótának): "... és hát itt van ez a fiatal osztrák fiú, Karl Wendlinger, akit egy nem túl súlyosnak tűnő baleset után kórházba szállítottak és úgy tűnik, hogy komolyabb a baj, mint amire először gondolhattunk". Mutatták a balesetet is: azt hiszem, hogy kevés "lájtosabbnak" tűnő nagyon súlyos baleset történt a Forma-1 történelmében, Wendlinger tulajdonképpen kicsúszott a sikánnál, a falnak ütközött, de a szemlélőnek esze ágába se jutott, hogy ebből valami komolyabb baj lehet. Este aztán az Eurosportot bekapcsoltuk, ahol apukám már fordította is a rossz híreket: Karl Wendlinger állapota válságos, az osztrák fiú élet és halál között lebeg, és az agya visszafordíthatatlan súlyos károsodásokat szenvedett. Ennek köszönhetően a pénteki szünnapon végre megszülettek azok a döntések, amelyeknek (is) köszönhetően azóta nem szenvedett halálos balesetet egyetlen Forma-1-es pilóta sem. Az pedig már Wendlinger hihetetlen szerencséje, hogy alig egy évvel a súlyos balesete után nemhogy tökéletesen felépült, hanem még vissza is ült a Sauber-Mercedesbe és tizenharmadik helyezést ért el az 1995-ös Spanyol Nagydíjon. Még ha a régi formáját soha nem is nyerte vissza, és hamarosan visszavonulni kényszerült, mégis az egyik legszebb tündérmese ez a Forma-1 történelmében.

Előtérben az érzelmek. Öngyilkos rajongók, olvasói levelek, közülük a legjobbat sírva írják. Megszólal Adriane, a barátnő, a régi szerető pedig az örökségért indul harcba. A mai bejegyzésünk hölgyek számára is rendkívül érdekes lehet.

Elsőként két tipikusnak mondható reakció a Blikkből és a Nemzeti Sportból: a rajongó tinilány követi Sennát a mennybe, a versenypályák vezetői pedig elkezdik Sennáról elnevezni a kanyarokat.

A verseny visszhangjai, temetések, szabálymódosítások, kritikák kereszttüze, Ecclestone kezeit mosó nyilatkozata hatszor. Szakmai jellegű visszhangok, elemzések, visszaemlékezések, kíváncsiskodás a Hungaroring sorsáról az imolai tragédiák fényében.

Néhány Népszava-cikkel kezdünk (a versenyt követő keddi, szerdai és csütörtöki számból), amely két nap egymás után ugyanazzal a frázissal kezdi a cikkét. A frázisok viszont mindig igazak...

Személyes emlékeim az imolai versenyről: a rajt előtt egyértelmű volt a megrendültség; a versenyzők fásultan, gyászosan készültek a rajtrácsra. Én valahogy úgy voltam vele, hogy hiába fordultak az 1994-es versenyek káoszba, és hiába történnek egyre súlyosabb balesetek, ez nem tarthat így a végtelenségig: nem gondoltam volna, hogy újabb katasztrófa történne. Már a rajtnál látnom kellett, hogy tévedtem, hiszen az első Benettonos versenyén résztvevő Lehto beragadt a rajtrácson, és a mögötte vadul kavargó pilóták közül Lamy hátulról eltalálta a finn autóját. Hatalmas erejű becsapódás volt, a szerterobbanó alkatrészek kivágódtak a nézők közé, akik közül néhányan orvosi ellátásra szorultak. Szerencsére Lamy nem telibe találta Lehtot, hanem kicsit oldalt: továbbcsúszott, és majdnem Gachot-t is elkaszálva állt meg a pálya szélén,  meglepő módon sértetlenül. A rengeteg alkatrészdarab miatt, ami a pályán maradt, beküldték a Safety Car-t, ami ekkor még mindig újdonságnak számított, hiszen mindössze harmadszor alkalmazták ekkor. A mezőnyt összeszedték, és a baleset törmelékeit eltávolították a pályáról. 5 kör elteltével folytatódott a száguldás. Sennával az élen, Schumacherrel a második helyen. Ők ketten messze elhúztak az őket üldöző Bergertől. Schumacher nyomás alatt tartotta Sennát, így fordultak be a hetedik körbe, ahol a Tamburello kanyar felé közeledve éppen Schumacher fedélzeti kamerájából mutatták az eseményeket, amikor Senna váratlanul jobbra kitört a kamera látószögéből. A képváltás után pedig látszott, hogy Senna nyílegyenesen továbbment a Tamburello kanyarban és hatalmas erővel ütközött a pályát övező betonfalnak. A Eurosport kommentátorai egyszerre kiáltott fel: "Ooohhh! Ayrton Senna!" (magyar adó ezidőtájt éppen nem adott Forma-1-es versenyeket). Senna visszapattant a falról, majdnem visszacsúszott a pályára, a szétrepülő alkatrészeket még Häkkinen és Wendlinger is eltalálta. Ezután felülről mutatták Sennát, aki néhány végtelen másodpercig mozdulatlan feküdt a kocsiban, majd egy picit megmozdította a fejét. John Watson felkiáltott: "He move... he move!", ami nagy megkönnyebbülés volt, habár a baleset nem látszott akkorának, mint Ratzenberger szerencsétlensége 24 órával korábban. Sennát azonban nem kezdték el kiszabadítani a versenyautóból, és a brazil nem adott további életjelet magáról. Elég nehezen értek oda a mentők, és nagyon lassan, óvatosan kezdték kiszabadítani a versenyzőt. Az az óvatosság, ahogy kiemelték, és az, hogy  nála is azonnal szívmasszázst kellett alkalmazni, valamint hogy szinte másodpercek alatt hatalmas vértócsa keletkezett a teste alatt, mutatta, hogy ismét nagyon nagy baj van. Emlékszem, én mintegy magamat is nyugtatva mondogattam, hogy "megmozdult, mindenki látta, nem lesz semmi baj". A versenyt azonnal leállították, a versenyzők visszatértek a boxba. Kitört a pánik, fejvesztett lótás-futás kezdődött, több versenyző nem akarta folytatni a viadalt. Bergert és Hillt a leghatározottabb csapatutasítás ültette csak vissza a versenyzőülésbe. Jellemző a káoszra, hogy Erik Comast valamiért kiengedték a teljesen versenyzőmentes pályára, és a francia majdnem beleütközött a pályán álló mentőegységekbe, ráadásul ezért kizárták a további viadalból. Sennához hamarosan mentőhelikopter érkezett, és az infúziós, vákuumágyban tartott pilótát végtelenül vigyázva betették a mentőhelikopterbe. A szpíker egyelőre óvatosan fogalmazott: "Két nap alatt a második rendkívül figyelemreméltó baleset történik ezen a pályán". A mentőhelikopter elszállt, de valahogy sem a közvetítésben, sem bennünk, tévénézőkben nem alakult ki, hogy nagyon nagy baj lenne, én például súlyos sérülésre és az 1994-es év kihagyására tippeltem. A verseny majdnem egy órás szünet után folytatódott, és sok szót kár rá vesztegetni, a szokásos, erre az évre kiemelten jellemző követhetetlen káosz volt, nyomasztó Schumacher fölénnyel és rengeteg kieséssel. Néhány körrel a vége előtt Alboreto még elütött néhány szerelőt a boxban, egy leszakadó kerék miatt, ami éppen a pályán gurult kereszbe - egy ilyen hétvége után benne volt a pakliban, hogy valaki eltalálja a gazdátlan kereket, de szerencsére nem így történt. A szerelők közül egy súlyosabb, a többiek könnyebb sérülésekkel úszták meg a kalandot, de három nap alatt az ötödik olyan látvány, ahol orvoscsoportok hordággyal nyüzsögnek a pályán, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne, már kicsit sok volt. Murray Walker ja BBC-n joggal jegyezte meg Alboreto balesete után, hogy "Ez az utolsó dolog, amire ennek a San Marinoi Nagydíjnak szüksége van...". A verseny nagy nehezen lefutott, Schumacher utcahosszal nyert az élete messze legjobbját a Forma-1 történelmének leggyászosabb versenyén nyújtó Nicola Larini és Häkkinen előtt. Hill - elképzelhető, hogy mentális problémák miatt - csak hatodik lett, és ezekre az elvesztett pontokra az év későbbi szakában még égetően szüksége lett volna... Emlékeim szerint a dobogón három gyászos ember állt, mosoly és pezsgőzés nélkül, bár sokan azt állítják, hogy Schumacher vigyorgott a dobogón - ezt nem tudom megerősíteni (bár elképzelhető, hogy csak később mondták meg neki a szomorú hírt Senna állípotáról). Schumacher nagyon szomorúan, leverten nyilatkozott, és Larinival egyetértettek abban, hogy nem kellett volna újraindítani a versenyt. Sennáról ekkor semmilyen hivatalos hír nem érkezett, aztán később elkezdtek szállingózni az információk... Emlékszem, rádiót hallgattunk a családommal, meglehetősen nyomott hangulatban (anyukám nagyon nagy Senna-rajongó volt, én Mansellt és Hillt favorizáltam ekkortájt). A rádió (talán a Petőfi) egyszer csak bemondta a hírt: "Most érkezett hír Ayrton Senna állapotáról... Sajnos úgy néz ki, hogy... a brazil... pilóta... néhány perce... elhunyt... Természetesen bármilyen információnk van, azonnal értesítjük önöket". Emlékszem, még ekkor sem hittük el! Én mondtam, hogy "de hát megmozdult, nem létezik, hogy meghalt!". Bekapcsoltuk az Eurosportot, ahol néhány másodperc múlva jött az a bizonyos belémégett szignál, amit már a Ratzenbergerről szóló írásomban is megemlítettem, és jött a hihetetlen, sokkoló kép: Ayrton Senna arca ugyanolyan gyászkeretben, ugyanolyan gyászzenével, mint előző nap Ratzenbergeré... Anyukám sírógörcsöt kapott, nem is lehetett megvigasztalni a nap hátralévő részében. Emlékszem, én is sokkolva voltam, fel se fogtam, mi történt. Nekem Senna nem volt a kedvencem, sőt, bevallom, általában ellene szurkoltam, de pont ő volt a "Legyőzhetetlen Pilóta", hihetetlen volt, hogy egy közepesen súlyosnak látszó kicsúszásba belehalhat, ráadásul 24 órával egy másik haláleset után. Az Eurosport félóránként bemondta a hírt, és a többi adó (RTL) is többször hírt adott Senna haláláról. Az esti Híradót (ami a Hét című műsor után volt) Liebmann Katalin vezette, és rendhagyó módon így búcsúzott el: "Talán önök közül még sokan nem tudják, hogy ma délután meghalt Ayrton Senna, háromszoros Forma-1 világbajnok. A népszerű brazil pilóta a San Marinoi Nagydíj hetedik körében szenvedett halálos balesetet". Talán így, hogy magyarul hallottuk, még sokkolóbb volt a hír. Az esti Telesport első szavai: "Jó estét kívánok. Meghalt Ayrton Senna.". Palik László szinte sírással küszködve kommentálta a baleset képkockáit, nagyon-nagyon megrázó műsor volt. Az ezután következő napokban pedig minden korábbinál nagyobb sajtóvisszhangot keltve jöttek a találgatások, az elemzések, a döbbent beszámolók és a megrázó hangú rajongói levelek. Majd miután a "száguldó őrület" Monacoban is folytatódott, drasztikus szabályváltozások következtek, amelyeknek köszönhetően Istennek hála Ayrton Senna balesete óta nem kellett elbúcsúznunk egyetlen Forma-1-es pilótától sem. Voltak súlyos balesetek, derékba tört pályafutások, és sajnálatos módon két pályaőrt is a versenypálya szélén ért a halál, de szerencsére soha többé nem kellett ehhez a tényleg horrorisztikus hétvégéhez hasonlót átélnünk.

Személyes emlékeim a második időmérő edzésről: valahogy Barrichello előző napi balesete sem indította be bennem a vészreakciókat: úgy éreztem, hogy amilyen sok balesetet megúsztak az utóbbi időben (93-ban főleg) a pilóták karcolás nélkül, most sem lehet baj, főleg, hogy Barrichello - aki ekkor bombameglepetésre a második helyen állt a bajnokságban a Jordannel - másnap már kicsit összekarcolt arccal, de ott sétálgatott a depóban, igaz nem engedték rajthoz állni a versenyen. Utólag visszagondolva Lehto és Alesi komolyabb balesete és a látványos interlagosi négyes karambol már intő jel volt... Az Eurosporton néztem az edzést. Az elején még nem sokan jöttek ki, csak Hill repesztett egy jó időt, és éppen egy még jobb időre készült, a részidejei jók voltak, talán Senna mellé fel is tudott volna jönni a második sorba. Ám ekkor képváltás és egy iszonyatosan összeroncsolódott autót mutatnak. Az Eurosport kommentátorai egyből felismerik: "Oh, Roland Ratzenberger" - mondják viszonylag nyugodtan. A következő kép piros zászló: azonnal leállították az edzést. Ekkor még arra gondoltam, hogy azért, mert Ratzenberger az ütközés után nagyon rossz helyre, a pálya közepére sodródott vissza. A visszajátszásnál már kicsit aggódtam, hiszen noha magát a becsapódást máig nem láthattuk, de hatalmas erejű lehetett, mert egy kanyarral később bukkant ki az autó az általunk nem látható helyről. Ijesztő volt a közönség reakciója is; hátrahőköltek, mintha menekülni akarnának az iszonyatos erejű becsapódás elől. A lassításból látszott, hogy Ratzenberger feje tehetetlenül billeg már a cockpitben, de még ekkor sem gondoltam olyan szörnyű dologra, maximum arra, hogy az osztrák fiú elvesztette az eszméletét. A mentőcsapat azonnal a helyszínre érkezett, és ott a pálya közepén szívmasszázst alkalmazott a pilótán. Azt hiszem itt fogtam fel, hogy mi történhetett, hogy nagyon nagy baj van. Látszott (mivel akkor még nem takarták el az orvoscsapatot lepelekkel), hogy nem tudják beindítani újra a szívműködést, és hogy menthetetlen a helyzet. Ennek ellenére bevitték a kórházba, de meggyőződésem, hogy már a pályán halott volt (annak idején 1982-ben annál a szörnyű montreali startnál Ricardo Palettit is bevitték a kórházba, pedig egyértelműen már halott volt a lángoló versenyautóban). Ayrton Senna - aki előző nap Barrichellot is meglátogatta a betegágyánál - azonnal kivitette magát a pályára, megnézni, hogy mi történhetett a kanyarban (a diagnózis sajnos egyszerű: a Villeneuve-kanyar előtti iszonyatosan gyors egyenes részen levált a légterelője Ratzenbergernek és ettől irányíthatatlanná vált az autója - onnantól nem volt esélye). Az edzés legalább 50 perc szünet után folytatódott, ám mind a Benetton, mind a Williams csapat lehúzta a redőnyt, nem folytatták az edzést, amelyen azután már szinte nem is történt semmi. A pilóták és a nézők reménykedtek még, hogy Ratzenberger túlélte, de én úgy emlékszem, hogy ekkor már biztos voltam benne, hogy nem él. Az edzés végét megvárták a hír bejelentésével, az Eurosporton is. Eurosport News szlogen után jött egy főcímzene, amit életemben csak kétszer hallottam (ezen a napon először, és a következő napon másodszor), de örökre belémvésődött. A főcímzene után pedig láthatóvá vált Roland Ratzenberger képe gyászkeretben, szívszorító gyászzenével, majd többször is kilassították a balesetet. A Magyar Televízió is megadta a módját: a késő esti Telesportban Héder Barna első szavai ezek voltak: "Jó estét kívánok. Tragédia történt Imolában". Nagyon megfogott, hogy az előre megszerkesztett adásmenetet alaposan felforgatva a műsor fele Ratzenbergerről szólt és a további események kommentálása (hajrájához közeledett az NB1 például) is kifejezetten gyászos, levert hangulatú volt. Versenyen Ricardo Paletti (1982, Montreal), tesztelésen Elio De Angelis (1986, Paul Ricard) óta ez volt az első haláleset a Forma-1 történelmében. Sajnos a következőre 24 órát sem kellett várni...

Az 1994-es idény második futama nagyon sokban hasonlított az elsőhöz. Annyi volt a fő különbség, hogy Senna itt már az elején kiesett: Mika Häkkinen rontott neki a brazilnak már az első kanyarban, ráadásul még az Alesit helyettesítő, teljesen vétlen Nicola Larini is belecsúszott a brazil sztár autójába. A többi viszont csupa hasonlóság: káosz, rengeteg kiesés, és Schumacher nyomasztó fölénye jellemezte a futamot. A német itt is vezetett már egy kör előnnyel, ám végül Bergernek sikerült körhátrányon belülre verekednie magát...

Hosszas felvezetés, átigazolási pletykák és szabálymódosítások után elkezdődött a tragikus, kaotikus 1994-es Forma-1-es szezon, egy olyan versennyel, amelyre a kaotikus jelzőt nyugodtan ráaggathatjuk, és a tragikus jelző is csak a szerencsének köszönhetően hagyható el. Bernard, Brundle, Verstappen és Irvine látványos négyes karambolja azóta is az egyik népszerű felvétele a youtube-nak, és noha Brundle megütötte a nyakát (valószínűleg Verstappen autója fejbevágta (!!!) ), mind a négyen sértetlenül szálltak ki az autóból (Irvine pedig megkapta a jól megérdemelt büntetését: három futamtól eltiltották, így csak a káosz utáni, újjáalakult Forma-1-be térhetett vissza). Ami azonban legalább ekkora probléma volt, hogy ezzel a futammal megtört valami a Forma-1-ben: az üzemanyagtöltés újbóli bevezetése hihetetlenül megkavarta az erőviszonyokat, és teljesen követhetetlenné tette a versenyt. Ahogy a Népszava remek cikke írja is: szinte mindenki szerepelt az első nyolcban, és körönként teljesen sorshúzás-szerűen változott a sorrend. Egyvalaki tudott csak felülemelkedni a káoszon: minden idők legeredményesebb versenyzője, Michael Schumacher itt kezdte meg a "Schumacher-érát", amely aztán több, mint egy évtizedig meghatározó korszaka lesz a Forma-1-nek. Ez a győzelme egyébként valami egészen nyomasztó volt: Senna váratlan kipördülése után egy körrel nyert Hill előtt, de ráadásul úgy, hogy volt két kör is az előnye... Visszagondolva ez volt az első futam, amely az akkori "féktelen" F1-rajongásomat aláásta, és emiatt is tartottam nagyobb távolságot a sportággal kb. 1995 után kb. 10 évig. Máig elmondom bármelyik versenyen az első hatot 1991 és 1993 között, 1994-ből és főleg az utána következő évekből viszont még a győztesekről sincs fogalmam...

Ennyi szubjektív felvezetés után nézzük a verseny beharangozóit és magát a versenyt! Természetesen mivel évadnyitóról van szó, ezért eléggé bő lére eresztettek a felvezetések. Elsőként a Nemzeti Sport nevezési listája. A sérült Lehtot Verstappen helyettesítette a Benettonnál az első két futamon. Érdekesség még, hogy az újonc Simtek istálló az utolsó pillanatban Jean-Marc Gounon helyett egy 31 éves osztrák pilótát, Roland Ratzenbergert szerződtette. A berajzolt keresztekért elnézést.

Sokan ezeket kedvelik a legjobban: a 1993-as Ausztrál és az 1994-es Brazil Nagydíj közti időszakot foglaljuk ma össze. Hihetetlen mellélövések a csapatok összetételének ismertetéseiben, félresikerült esélylatolgatások az évre vonatkozóan. A Balesetek Évének első áldozata Lehto; a Benettonhoz szerződő finn nem is tud rajthoz állni az év első két versenyén. Huzavona Prost körül: addig sejtetik, hogy visszatér, hogy végül mégsem tér vissza.

Az izgalmas, eseménydús 1993-as végén az amúgy is mindig sok meglepetést tartogató Ausztrál Nagydíj minden várakozással ellentétben az év egyik legeseménytelenebb versenyét hozta. Ez volt tehát a búcsúfutama Alain Prostnak, Riccardo Patresenek, vagy éppen Derek Warwicknak, és itt állt utoljára dobogón - egymással kibékülve - mind Alain Prost, mind Ayrton Senna. Szép, békés lezárása volt ez a két nagy formátumú pilóta évekig tartó torzsalkodásának.

Az 1993-as év némiképp méltatlanul két eléggé unalmas futammal zárult, ám a suzukai viadal mégis hosszú időre adott csámcsognivalót az autóverseny szerelmeseinek. Itt debütált ugyanis Eddie Irvine, aki mindjárt kezdésként - amellett, hogy pontot szerzett, szenzációs versenyzéssel, a verseny nagy részében Hillel (!!!) versenyezve - összeszólalkozott Ayrton Sennával, aminek a lezárásaként a brazil jókorát benyomott az egyébként ártatlan északír fiúnak. Ez az esemény eléggé beárnyékolta a félidőben futó záporral tarkított, amúgy viszont meglehetősen unalmas versenyt. Érdekes, hogy három korábbi sztárpilótának is pályafutása első fontos állomása volt ez a viadal: Irvine mellett Rubens Barrichello is első pontjait szerezte, valamint Mika Häkkinen rendkívül egyenletes versenyzéssel szerezte meg élete első dobogós helyezését. A verseny előtt pedig egy átigazolási szenzáció borzolta a kedélyeket: Senna a Williamshez szerződött.

Jó korszak volt ez a Forma-1-ben: több rendkívül élvezetes futam után nagyon izgalmasan alakult a Portugál Nagydíj is. A versenyt - életében másodszor - Schumacher nyerte, a verseny előtt visszavonulását bejelentő Prost pedig visszafogott - na jó, taktikus - versenyzéssel második lett, ezzel pedig negyedik világbajnoki címét nyerte. Mégsem tőlük volt hangos a sportvilág, hanem a szenzációsat rajtoló (ötödikről első hely az első kanyarban!), és 19. körön át vezető (!!!) Jean Alesitől, valamint a McLarenben itt debütáló Mika Häkkinentől, aki mindjárt kezdésnek megverte edzésen Ayrton Sennát, a rajtnál is maga mögött tartotta a brazilt, csak a csapatsorrend miatt kellett elengednie. Häkkinen később balesetet szenvedett, ám a hétvége legijesztőbb jelenete Gerhard Berger nevéhez fűződik, aki látványos boxból való kipördülésével hajszál híján magával rántott két további versenyzőt, ám végül szerencsésen megúszták a kalandot. És akkor még nem is beszéltünk a továbbra is szenzációs formában lévő Damon Hillről, aki a rajtrács végéről jött fel a harmadik helyre, ragyogó versenyzéssel. Ezzel aztán véget is érnek Damon nagy versenyei, az év hátralévő részében kiábrándító teljesítményt fog nyújtani.

Az Olasz Nagydíj egyértelműen az egyik legizgalmasabb versenye volt az évnek. Hatalmas rajtbaleset, ritka gyenge napot kifogó Senna, feltámadó Ferrarik, és Michael Andretti teljesen váratlan káprázatos teljesítménye fémjelezte a futamot - és akkor még nem is ejtettünk szót Prost hatalmas balszerencséjéről és a futam utolsó méterein történő hatalmas Martini-Fittipaldi balesetről, amely látványossága miatt azóta is főszereplője a nagy baleseteket megörökítő videóknak az interneten - szerencsére Fittipaldi karcolás nélkül megúszta az esetet.

És még egyszer hangsúlyoznám: feltámadtak a Ferrarik, amelyek innentől újra tényezők lesznek - immáron napjainkig, hiszen különösen hullámvölgy azóta sem következett be náluk. Sosem felejtem el, hogy mekkora megrökönyödést okozott, amikor az első időmérő edzésen Jean Alesi 5 percre (!!!) átvette a vezetést Prosttól. Szinte felrobbant a nézőtér Monzában, percekig a tifosik örömujjongását mutatták. Emlékszem, én is teljesen "kész voltam", hatalmas meglepetés volt ez akkor. Másnap még keveselltem is a lapokban ennek az eseménynek a szenzációértékét. Most, 15 év után visszaolvasva pedig nagyon csodálkozom az akkori reakciómon, hiszen minden egyes lap hatalmas szenzációként foglalkozik ezzel az 5 perccel...

És meg mernék esküdni, hogy mondjuk 1990-től napjainkig soha, semelyik fölényes kettős Ferrari-sikernél nem volt akkora tombolás a dobogó alatt, mint amikor Jean Alesi a második helyen ért célba ezen a futamon.

Az 1993-as Belga Nagydíj elég jó versenyt hozott, bár nem tartozott a legizgalmasabb versenyek közé az évben. Ami miatt emlékezetes maradhatott a hétvége, az Alessandro Zanardi súlyos bukása volt, ami után jó ideig ki is került a Forma-1-ből. A kacskaringós pályát bejáró, későbbi kétszeres Cart-bajnok, ám a Forma-1-ben utána is leégő Zanardi pályafutásának nyolc évvel később egy újabb, még komolyabb baleset vetett véget, amelyben mindkét lábát elveszítette, ám azóta is aktív, például egy háromkerekű járgánnyal elindult a New York-maratonon is.

A különösebben nem izgalmas, viszont csillaghullása miatt emlékezetes Magyar Nagydíj beszámolói következnek. Hill végre nyer, Warwick tündököl, Andretti beszól.

A második időmérő edzés leginkább arról híres, hogy itt voltam kint először - és érdekes: utoljára - egy Forma-1-es viadalon. Mire is emlékszem? A fotók szerint Sennás polóban voltam, amit anyukám vehetett, mert én nem szerettem Sennát, ő viszont igen. (a fényképről nem készült szkennelés). Jó élmény volt, iszonyatos hőségben üldögéltünk az állóhelyen egy pokrócon, mögöttünk pedig német lumpenproletárok fikázták Magyarországot, ami a németül anyanyelvi szinten beszélő apukám béketűrését ugyancsak próbára tette - de végül is probléma nélkül véget ért a nap. Ja, az edzésnap? Prost a délelőtti edzésen pont előttünk csúszott ki, a német szurkolók hatalmas örömére. Amikor pedig Schumacher éppen előttünk előzte meg a levezető körét teljesítő (...) Prostot,  szinte felrobbant az amúgy is tűzforró lelátó. Aztán persze papírforma, a Williamsek voltak az urak a háznál - hogy aztán másnapra minden boruljon (csak az időjárás nem változott).

Az 1993-as Magyar Nagydíj első időmérő edzéséhez érkeztünk. Sok meglepetés nem történt: nagy meleg, és Prost az élen.

Ma a Magyar Hírlappal kezdjük a visszaemlékezéseinket; itt mindjárt 4 cikkdarab egymás után ebből az újságból. A harmadik egy jó kis magyar bosszúállós történet, igazán szívderítő olvasni.

Folytatjuk az 1993-as Magyar Nagydíj beharangozóit.

Az 1993-as Magyar Nagydíj az első, amelyről igen jelentős cikkmennyiség áll a rendelkezésemre (még lesz ilyen persze, főleg 1994, San Marino). Ezeket most szépen elosztva kapjátok. Most például csak a verseny felvezetéséről, beharangozóiról olvashattok, és még ez is két részre van vágva; ez az első rész.

Ma sok hangzatos főcímünk lesz, ráadásul némelyikük a magyar sajtótörténelem legobskúrusabb szegleteiből.

Ha megnézzük az elmúlt 15 év Forma-1-es versenyei közül a legizgalmasabbakat, akkor azt látjuk, hogy a nagy részüknél eső, balesetek, vagy Safety Car okozta az izgalmakat, ritkán a valódi, "nettó" versenyzés. Ha ezek között a "nettó versenyzős" futamok közül keressük a legizgalmasabbat, akkor az 1993-as Német Nagydíjat az elsők között kell említenünk. Ragyogott a Nap, nem történt baleset, nem volt sok kiesés, nem jött be Safety Car, minden zavaró külső hatás nélkül rendben lement a verseny, ám amit a szűk két órában a versenyzők a pályán műveltek, az örökké emlékezetes marad. A legszebb hőskorokat idéző előzések, öldöklő küzdelmek, és szinte körönként változó élmezőnybeli sorrend jellemezte ezt a hockenheimi viadalt, ami ráadásul Hill hatalmas balszerencséje miatt amúgy is emlékezetes momentuma maradt a Forma-1 történelmének.

A verseny felvezetése sem akármilyen volt, ugyanis Max Mosley érkezése alaposan megbolondította a mezőnyt. Mosley ugyanis az aktív kerékfelfüggesztés eltörlése mellett tört lándzsát, amire az összes csapat bojkottal fenyegetőzött. A konszenzus: az év végére halasztódnak a nagyobb változások - hogy aztán a drasztikusan megnehezített autókkal történt tragikus 1994-es balesetsorozat fájdalmasan megkérdőjelezhetővé tegye ennek a döntésnek a létjogosultságát.

Az 1993-as Brit Nagydíj nem hozott kiemelkedő versenyt, bár a verseny első köreiben lezajlott Hill-Prost-Senna-Schumacher párharc emlékezetes maradt. Hill pechsorozata itt kezdett látványos lenni, hiszen vezető pozícióban ment szét a motorja. Valószínűleg nyert is volna, mert Prost ezen a versenyen is meglehetősen kényelmesen versenyzett. A Forma-1 rajongótábora pedig az interlagosi verseny után másodszor láthatott Safety Cart, ezúttal viszont teljesen indokolatlanul - Badoer kicsúszott, más nem történt. Manapság szinte bármilyen kicsúszás után Safety Cart küldenek be, de ez az eset még ma is feltűnést keltene.

A cikkek meglepően változatosak, egész színkavalkádja itt van a korabeli magyar sajtónak. Elsőként mindjárt nézzük meg a Vas Népe tévémellékletének vicces beharangozóját, akik szerint az angol futam közvetlenül Monaco után következik:

A Francia Nagydíj a legrosszabb Mansell-Patrese  (vagy ha úgy tetszik Schumacher-Barrichello) időket idézte, Hillnek ugyanis - aki élete első pole pozícióját szerezte itt meg, és kezdett nagyon jó formába lendülni - vezető pozícióból "rejtélyesen" elrontották a kerékcseréjét, majd rejtélyesen meg sem próbálta előzni a kissé kényelmes napot kifogó Prostot. A remek edzést produkáló Ligierek (Brundle a harmadik, Blundell a negyedik helyről indult!) a versenyen visszaestek, Senna és Schumacher végig egymással csatáztak, és az év első felére jellemző módon Patrese és Berger is a középmezőnyben vitézkedett csak, majd ott ütköztek. A Prost-Hill kutyakomédia miatt viszont ez a nem éppen eseménytelen versenyt erősen elszürkítette.

Ebben a korszakban kezdődött a fanyalgás az újságcikkekben, miszerint az Indycar mennyivel izgalmasabb, mint a Forma-1. Érdekes, hogy 1992-ben, amikor sokkal unalmasabb futamok is voltak, ez fel sem merült. Egy ilyen cikkel kezdjük visszaemlékezésünket: az újság a Népszava, bár ezt hűséges olvasóim már a betűtípusból kitalálhatják.

Az 1993-ast megelőző években a montreali verseny mindig az év flúgos futamát hozta, és ez mostanában is gyakran van így. Ez a futam azonban súlyos kivétel volt ezalól, mert egy igen unalmas körözgetést láthattunk. Az egyetlen érdekességet Prost jelentette, aki életében először (!) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat (persze ilyesmi mással is előfordult: Senna soha nem nyert Franciaországban, Mansell pedig Monacoban). Senna csak a nyolcadik helyről indult, majd a második helyről (!) kiesett, ezzel elvesztette a vezető helyét a bajnokságban, amit nem is sikerült visszaszereznie, sőt, innentől erős visszaesés következett be nála. Hiába, elmúlt az esőversenyek időszaka.

Elsőként itt a Népszava beharangozója, amit bármennyire egyenesen tettem be, a szkerrenbe, mindig csálé maradt. Kár, pedig jó a cikk, bár én 1990-ben nem emlékszem homokos pályára, ellentétben esőre a rajtnál igen.

Az 1993-as monacoi verseny megnyugtatta azokat, akik szerint ebben az évben izgalmas versenyt nem lehet napsütésben rendezni: ez a GP kifejezetten izgalmas, emlékezetes küzdelmet hozott. A verseny legörömtelibb eseménye a Ferrarik magukra találása volt, amellyel a több futamon át tartó hihetetlen Ferrari-mélypont a végéhez ért. Emlékszem, mennyire szokatlan volt őket látni a verseny egy szakaszán a harmadik-negyedik helyen - a korábbi versenyeken a középmezőny hátsó felében tanyáztak.

Erről a versenyről rejtélyes módon a Népszabadságból van két cikkem. Fogalmam sincs, hogyan, mert ez az újság ötször sem volt életemben a kezemben. És ebből az ötből két alkalom ehhez a mostani futamhoz köthető.

A Spanyol Nagydíjra olyannyira helyreállt az 1993-as futamok későbbi rendje, hogy egyúttal az idény kimagaslóan legeseménytelenebb versenyét láthattuk, ami még a mai, laboratóriumi körülmények között létrehozott dögunalmas versenyekhez képest is eseménytelennek számít. Egyúttal itt kezdődtek a barcelonai versenypálya szűk esztendei; folyamatosan az év legunalmasabb versenyeinek egyikét futották itt a pilóták.

1993-ban ez volt az első verseny egyébként, ahol nem esett az eső - sőt, a barcelonai versenypályán is ez volt az első nem esős verseny. Azonnal  láthattunk is egy értékelhetetlen vonatozást, a nagymenők pedig immáron rátették a karmaikat a legjobb helyezésekre - véget ért tehát a négyfutamos "kicsik uralma".